Dr. Nagy László

Kardiológus, szívritmuszavar specialista

1988-ban születtem Vásárosnaményban. Orvosi diplomámat 2012-ben a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem „summa cum laude” minősítéssel, évfolyamelsőként. Ezt követően a Debreceni Egyetem Laki Kálmán Doktori Iskolájában folytattam kutatómunkát, ahol 2018-ban Ph.D. fokozatot szereztem.

Kardiológus szakorvosi képzésemet a Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Intézetében végeztem, és 2019-ben szereztem szakorvosi képesítést. 2020 óta egyetemi tanársegédként dolgozom, klinikai munkám során járó- és fekvőbeteg ellátásban, valamint szívultrahang vizsgálatok végzésében veszek részt.

Szakterületem a szívritmuszavarok kezelése és a korszerű pacemaker-terápia. Pacemaker-specialistaként évente több mint 200 pacemaker-beültetést végzek, emellett nagy tapasztalattal gondozok pacemakerrel élő betegeket is, beleértve az eszközök ellenőrzését és beállítását, valamint az esetleges működési problémák kivizsgálását.

A hagyományos pacemaker-beültetések mellett Debrecenben több modern eljárás bevezetésében is részt vettem, például a miniatűr, vezeték nélküli pacemaker alkalmazásában, a szívizom-kontrakció modulációs terápiában, valamint a vezetőrendszeri ingerlésben.

2023-ban megszereztem az Európai Kardiológus Társaság szívritmus-szabályozó eszközökre vonatkozó nemzetközi licencét, 2024-ben pedig Prágában sajátítottam el a pacemaker-kezelés egyik legkorszerűbb formáját, a vezetőrendszeri ingerlést, amely a szív természetes ingerületvezető rendszerét stimulálva segíti a szív összehangolt működését.

Klinikai munkám mellett az orvostanhallgatók oktatásában és klinikai kutatásokban is részt veszek, elsősorban a szívelégtelenségben szenvedő betegek korszerű pacemaker-kezelésével kapcsolatban.

Magánrendelésemen minden kardiológiai panasszal érkező beteg számára személyre szabott, korszerű ellátásra törekszem, és fontosnak tartom, hogy pácienseim érthető magyarázatot kapjanak állapotukról és a kezelési lehetőségekről.

 

További szakorvosaink

Szakorvosaink jelentős klinikai, szakmai tapasztalattal rendelkeznek a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztizálásában és kezelésében, különös tekintettel a koszorúér betegségekre, a szívinfarktusra és a szívritmuszavarokra.

Dr. Szűcs Tibor

Kardiológus, intervenciós specialista, tüdőgyógyász

Dr. Kun Csaba

Kardiológus, szívritmuszavar specialista, tüdőgyógyász

Dr. Nagy László Tibor

Kardiológus, szívritmuszavar specialista, belgyógyász